Simple Plan - Minden lépés egy út

36. rész

2012. febr. 22. 19:56 - írta Krisz9019

Nem tudom mikor ébredhettem föl. Sötét volt kint, ahogy a közeli ablak felé fordítottam a fejem. Bal felé, pedig Pierre volt.
- aaah tönkre ment a hátam. - nyögtem föl.
- jól vagy?! - fordult felém Pie.
- igen. De mi történt??
- az a fasz rallizós kölyök, egy ekkora garázsba pont nekünk kell, h ütközzön. - mérgesedett be Pierre. - összetörte a kocsim is, tudtam! De te biztos jól vagy?
- persze, csak nem nagyon tudok fölülni. És te?? - kérdeztem aggódva.
Úgy 5 perc múlva egy orvos jött be, nyomában a srácokkal.
- Pierre, az apád hét szentségit, a frászt hoztátok ránk, amikor felhívtak a kórházból!! - szaladtak oda hozzánk a srácok.
- kérem, velük akarok beszélni. - intette le a srácokat az orvos, egy őszes hajú bácsi volt. - Samantha, nagy szerencsétek volt mindkettőtöknek, ha nem veszitek észre időbe azt a kocsit, akár súlyos törések is lehetnének.
- most se vagyunk a legprímábban. - jegyezte meg pierre.
- Megütötted a hátad a vasoszlopba. - mondta nekem az orvos. - szerencsére csak a bőrfelület sérült meg rajta, de feldagadt, és valószínű, hogy pár napig nem is fogsz tudni rendesen járni. Sokat kell pihenni, és itt egy recept, egy krémről, amit itt kiválthatsz. Be kell kenni vele naponta kétszer, a bőrt is gyógyítja, és a duzzanatot is visszahúzza. Illetve mindenféle megeröltetést kerülni kéne, semmi emelgetés, úszás, futás, és kevés járkálás.
- értem, köszönöm. De mért ájultam el?
- kicsit megütötted a fejed, de semmi baja. Pierre, pedig agyrázkódást kapott, az esés következtében.
- és akkor most bent leszünk tartva?  - kérdezte Pie.
- ha megigéritek, hogy nagyon vigyáztok magatokra és pihentek, akkor elmehettek.
- majd mi vigyázunk rájuk! - mondta jeff.
- rendben. - bólintott a doki. - Pierre, próbálj te is minden megeröltető dolgot elkerülni. Itt a recept, ebből a gyógyszerből napi egyet, amég szédülést, émelygést vagy ilyesmit érzel. Fájdalom csillapító inkább. És ne aggódj, természetes, amit mondtál, hogy nem emlékszel rendesen a baleset előtti pár percre. 1 hét múlva várlak titeket kontrollra, ha valami rosszabbodna, azonnal menjetek orvoshoz.
- köszönöm. - mondta Pie. Neki be volt ragasztva a bal szeme fölött. Szegénynek fölszakadt a homloka, kicsit össze is varrták. - ennek itt marad a nyoma?!
- nem, a varrat magától felszívódik. 2-3 hét és elmúlik, azért valami jó féle krémmel kenegesd majd, hogy elmúljon. A tapasz is lejön majd magától, egy jó hét múlva. - mondta az orvos. Majd írogatott valamit, aztán lelépett.
- hát ez remek, mozdulni se tudok... És holnap Hawaii... és a fotózás. - kezdtem el mérgelődni. - ÉS Szilveszter!
- nyugi, haza vittük. Hozzánk. - mondta David.
- uh, szegényke. - nevettem.
- jöttök haza, vagy itt alszotok? - kérdezte türelmetlenül Chuck.
- betegek vagyunk basszus, nem várhatod, hogy fussunk! - Pierre.
Lassan fölkeltünk, bár nekem némi támogatás kellett hozzá, Pie-nek is, mert szédült. Bár az orvos helyében tuti nem engedném magunkat haza. Szedtük a cuccainkat, majd indultunk ki, de megállított minket két rendőr.
- elmondanátok, hogy történt a baleset?!
- álltunk a kocsink mellett, amikor észre vettem a felénk tartó srác kocsiját. Épp hogy sikerült félre ugranunk. - én.
- és aztán?
- semmi.
- értem. Kié a gépjármű? Pierre emlékszel valamire?!
- az enyém. Hol van?. - mondta Pierre. - nem sajnos, nem tudok segíteni, a baleset előttről nem emlékszek pár percre.
- Értem. a kocsit elvontatták. Egy szerelőnél van. - írta le a rendőr a címet, majd odaadta a cetlit neki.
- Samatha, tudod, hogy hol van a nagymamád? - kérdezte a másik rendőr.
- valahol tárgyaláson.
- rendben, csak mert őt hívtuk, de nem tudtuk elérni.
- semmi, a srácokkal vagyok, szóval... A szüleim meg Európában. - én.
Erre csak bólogattak a rendőrök. mentünk volna tovább, de a parkolóba ott várt Roy.
- jól vagytok?! - kérdezte.
- persze... Csak eltaknyoltunk. - mondta Pierre.
- én még ott voltam, láttam, amikor elvittek a mentősök. Sam, ez nem valami kedvező.
- hát nem. - ráztam meg a fejem. - ezt leszámítva jó volt a mai napom.
- örülök neki, elvégre nem minden nap szerződsz le. Beszéltem Mark-al, ha a következő fotózásig nem jössz rendbe, nyugodtan pihenhetsz.
- mikor lesz?
- jövö hét pénteken.
- addigra visszajövök nyugi. És remélem jól leszek.
- oké, de vigyázz magadra, ne törd össze magad!
- vigyázok, és köszi! - bólogattam. Ezzel ő is lelépett.
- ez meg ki a túró volt?? - kérdezte Seb. Mire mi elnevettük magunkat.
- a Privox igazgatója. - mondta Pierre. - de most menjünk, hajnali egy van és reggel 9kor megy a gép.
- nekem haza kell mennem a cuccaimért. - én.
- akkor menjünk oda, aztán hozzánk. - mondták a srácok, majd bepakoltak minket a taxikba, mert ők már piáztak. Azért rendik, hogy eljöttek értünk.

Nálunk Sally-ék már aludtak. Indultam volna a lépcső felé, de valahogy nem hajlott a hátam, és nem tudtam fölmenni, nagyon fájt.
- oh pihenj csak, majd mi lehozzuk. - mondta jeff apáskodóan.
- nem szabad emelned! és neked se Pierre! - Chuck.
Pie tisztelgett, ezzel jelezte, h felfogta. Már nagyon álmos volt, és én is.
Megtalálták a táskámat a srácok, egy kézi poggyásznak megfelelő táska, meg még egy. Pierre persze még hajnalok hajnalán fölzaklatta Patrick-et, h intézze már el a kocsiját.
Aztán mentünk a srácokhoz, én meg kitöltöttem a Privoxos papírokat. Végül nagy nehezen lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel az óra keltett minket. Korábbra állítottam, hogy bemehessek a stúdióba a papírokkal.
- muszáj kelni, hulla vagyok?! - ásítozott Pierre.
- igen. És tudom, h azért vagy fáradt mert agyrázkódást kaptál.
- honnan tudod? - ásított ismét.
- egyszer a nővéremmel bicikliztünk, és elesett és ő is kapott. Olyan 14 évesek lehettünk.
- aha.
Mindketten ramatyul voltunk, épp jókor jött ez a baleset. Bár szerencse, hogy ennyivel megúsztuk.
Kopogtattak a srácok.
- hogy vagytok? - kérdezte Chuck.
- szarul.
- halasszuk el az utat? - kérdezte David.
- nem kell, csak fáradtak vagyunk. - én. - inkább valaki kenje be a hátamat.
- nekem meg hozzatok fájdalom csillapítót. - ült föl Pierre.
- rendben. - ment le Jeff.
- mért nem Pierre kenegeti a hátad? - vigyorodott el Seb.
- kenegetném én, de most nem vagyok a helyzet magaslatán... - mondta ásítozva.
David bekente nekem a hátam.
- jó szarul néz ki hallod-e, tiszta kék. - állapította meg.
- aaauu, és hogy fáj.
Pierre pár perc múlva felébredt végre. Kis kaja és jobbak voltunk, mint új korunkba.
- indulhatunk akkor? - nézett körbe Chuck.
- menjünk. - bólogattunk egyszerre, mi után mind elkészültünk. A srácok két taxit hívtak, meg kivitték a cuccokat. Először a stúdióhoz mentünk, én ott kiszálltam, persze ahhoz is segítség kellett. Aztán leadtam a papírokat.
Végül irány a reptér. Hamar túlestünk az ellenőrzéseken, Szilvesztert a kezembe vihettem, mert nem olyan nagy, h zavarja az utasokat. A srácok meg a csomagjainkkal szenvedhettek, mert pl Dav két táskát hozott, gondolom a pipere szereinek is kell egy. xD Rosszabb mint én. Végül leültünk a vámmentesen, és vártuk, hogy fölszállhassunk a gépre. Hagytam egy üzit a nagyimnak, hogy megyünk le, csak nem felejtette el.
Jól elvoltunk, a srácok egyfolytában hülyültek, meg üdítőztek.
- majdnem leöntöttél, vigyázhatnál egy kicsit! - nyávogott Jeff.
- félsz, h ragacsos lesz a buksid?! - röhögött Chuck, majd addig szórakoztak, amég föl nem rázták és egymásra nem nyomatták.
- szemetek, a jó rózsaszín pólóm!! - vinyogott david, mi meg már a könnyinket törölgettük, annyira nevettünk. Cseppet se voltunk feltünőek.
- vedd át! - javasolta Seb.
Erre David elkezdett kotorászni a táskájában.
- atyaég, ha te keresel valamit arra rámegy vagy egy fél nap, szóval majd csak holnap megyünk Hawaii-ra, addig itt alszunk. - nevetett Pierre.
- haha! És te elhoztad a hajzseléd?!
- el, de ha nem, akkor majd a tiédet fogom használni!
- én hajvasalót hoztam! - mondta David. - zselét nem!
- persze, te a fél fürdőt magaddal hozod! - Jeff.
- nem igaz! - mondta kislányosan, majd talált magának egy fekete pólót és ott mindenki szeme láttára átvette. Az emberek csak lestek, h David ilyenkor mit érezhet. Mi meg csak röhögtünk.
Bő háromnegyed óra múlva jelezték, hogy felszállhatunk a gépre. Egy jó kis rózsaszínes gép volt, nem volt valami nagy. És nem első osztály volt, úgyis csak 2 és fél órát utazunk, oda nem kell luxus.
Persze a srácok rögtön azzal indítottak, mi után ki lehetett kapcsolni az övet, hogy kaját meg piát rendeltek.
Egy darabig szórakoztunk, meg ilyenek, Pierre az 1 órán belül elaludt. Hát igen, Kyle is sokat szenvedett, amikor agyrázkódást kapott, mindig fáradt volt. Nekem meg sehogy sem volt kényelmes az ülés, folyton nyomta a hátam, plusz fájt is.
- ezzel meg mi van? - fordult hátra Seb, mert ő ült elöttünk David-el, mögöttünk meg Chuck és Jeff.
- alszik, nem látod? - vágtam értetlen fejet.
- hogy-hogy most nincs elemében? - fordult hátra David is.
- csak mert agyrázkódást kapott... - magyaráztam nekik, mert úgy látszik nem értették meg, amit a doki mondott, de attól egyszerűbben már nem tudok fogalmazni. - hagyjátok őt, vagy egész héten aludni fog, hagy pihenjen.
- nem állt szándékunkban piszkálni. - Seb.
- neked is pihenni kéne. - mondta Jeff, mert már Chuck is aludt.
- ez folyton alszik a gépeken. - vigyorgott David, majd kért még piát.
Szilveszter is pihent, bár szegénynek nem lehet valami jó a táskámba a földön... Végül én is megpróbáltam aludni egy kicsit.
Másfél órával később a biztonsági öv bekapcsolására való csippanás és a srácok nevetése ébresztett föl.
- mi ez a büdös? - nézett körbe Pierre. - David befostál?! - böködte meg a fejét.
- én nem!!! - háborodott föl Dav. - Jeff volt!
- már feltalálták a wc-t, és mért lettem volna én?! - dőlt előre Jeff.
Egy kisbaba volt a melletünk lévő sorba, az anyja durcásan tisztába tette, mert hallotta, hogy a srácok miről beszélnek.
- kár hogy nem lehet ablakot nyitni. - röhögött Seb.
- de bunkó vagy! - löktem meg az ülését. xD
- srácok épp azt nézem, amikor a Végső állomásba lezuhan a repülő! - mondta fennhangon Chuck, mire mi elkezdtünk röhögni, az utasok meg, megijedve és megbotránkozva néztek ránk. A légiutas kísérő is ránk szólt. Aztán megkezdtük a leszállást. Hawaii fővárosában a Honolului reptéren. Fülledt, párás, meleg levegő csapott meg, ahogy kiszálltam a gépből. Érezni lehetett, hogy máshol vagyunk, az óceán illatát. Imádtam ezt az érzést.
- és most merre? - néztek rám mind a srácok.
- keressünk taxit. - mondtam, majd megfogtam automatikusan a táskám, de nem bírtam el.
- vigyázz! - ugrott oda Seb.
- jah, itt vagyunk mi. Segítünk nektek, csak ne ugrabugráljatok! - mosolygott jeff, majd pacsizott velünk.
Ismét átestünk az útlevél ellenőrzésen, aztán kimentünk. Gyorsan rágyujtottam, meg kiraktam Szilvesztert, hogy wc-hessen.
- ott van két taxi! - indult oda David.
- menjünk! - indultunk utána.
Én tudtam az utat, szal én mentem az első taxival. Úgy fél órát utazhattunk, amikor odaértünk gyönyörű nagy házhoz. A part mellett volt.
Persze végig hotelek és nagy épületek voltak, és a nagyimék szép magánháza. Hófehér ház, kék cserepekkel. 2 garázzsal, 1 emelet. és ahogy kijössz a hátsó ajtón letudsz menni a partra. Valakinek medence van a ház mögött, nekik az óceán. Hátsó terasszal, nyugágy, egy kinti napelemes zuhanyzó. Egy kis füves terület, aztán a homokos part, és persze a pálmafák és a szebbnél szebb trópusi virágok.
- ez állati!! - örültek egyszerre a srácok, amikor kiszálltunk a taxikból. A házzal szembe, pedig utca és a város, tele clubokkal, discokkal, bárokkal, éttermekkel és sok remek hellyel. Illetve föntebb, ahogy mész a hegyre, hatalmas sziklákkal. Kyle és én amikor kisebbek voltunk, gyakran mentünk kirándulni a vulkánra.
Első dolguk volt, hogy fényképet csináljanak, magukról, rólam, a házról, meg, h itt vagyunk.
Végül odaértünk a házhoz, majd bekopogtam.
- sziaaasztok drágáim!!! - nyitott ajtót örülve a nagyin, majd sorba megölelt minket. - gyertek be, hogy vagytok?!
- köszi jól! - mondták egyszerre a srácok.
- állati ez a hely. - mondta Seb.
- igen. - virult a nagyim. Ben, a férje is itt volt, őt is bemutattam a srácoknak.
- az emelet a tiétek! Azt csináltok, amit akartok. DE a mi szobánkba nincs belépés! Mindent megtaláltok az emeleten, de ne tegyetek tönkre semmit! És mi előtt haza mentek, TI takarítotok ki, meg mi egymás... - magyarázta a nagyim. - Samy, mutass nekik jó helyeket, ahol vadulhattok.
- oké. - bólogattam.
Ezzel a nagyi és Ben leléptek, szerintem a partra mentek.
- jó vendég szeretet. - vigyorgott Jeff.
- akkor irány az emelet! - bólintott Chuck, majd a csomagokat hurcibálva fölindult a lépcsőn.
Nagy nehezen mind följutottunk.
- nem semmi... Jól nyomja a nagyid! - nézett körbe David.
Belül a házba nagy részt új fa bútorok voltak, a zuhanyzó két személyes sarokkádas volt, márvány csempés persze. nagy tengerre néző ablakok. Fönt nappali, lcd tv-vel, bőrkanapé, és amerikai konyha. Lent ugyanígy volt minden.
3 szoba volt.
A srácok először fölmérték a terepet. Minden szobába benéztek. Aztán visszajöttek a nappaliba.
- Pierre-é és az enyém, az egyik tengerre néző szoba! - jelentettem ki.
- akkor megharcolunk érte! - mondta Seb, erre mind a négyen elkezdtek a másik szoba felé rohanni, ami a tengerre nézett. Persze cuccokkal együtt, még a szőnyeg és a függöny is velük ment. xD Végül az ágyon kötöttek ki, egymást gyilkolva, hogy ki kivel fog, ebbe a szobába aludni. Kb 5 percig néztük őket, és nevettünk, de valahogy nem tudtak dűlőre jutni.
- szerintem, hagyjuk őket. - mondta Pierre, majd mi is bementünk a szobánkba. - tök jó ez a hely, csak ezek mindig megbolondulnak. - mosolyodott el.
- igen, kiváncsi leszek azért, hogy melyik, hol fog aludni.
Kinyitottuk a erkély ajtót, mert hogy az is volt. És kimentünk, ismét jól eső óceáni levegő csapott meg. Pierre meg hozzám bújt.
- csináljunk közös fényképet! - javasoltam, majd bementem a gépemért. Csináltunk pár jó képet, az óceánnal a háttérbe.
- lassan egy egész album gyűlik össze. - Pie.
- az a cél. - csókoltam őt meg. majd hallottam, ahogy rohangálnak a srácok. - szerintem, rendet kéne rakni köztük.
- mért nem szívlelné a nagyid?
- hát nem első nap rögtön.
- rendben. - majd megkerestük a srácokat. Most a nappaliba veszekedtek, meg ölték egymást a szobáért.
- SRÁCOK! - kiáltottam el magam.
- hmmm??? - nézett fel egyszerre mind.
- mivel képtelenek vagytok viselkedni, és első nap többet várnék el tőletek, ezért én döntöm el, hogy ki, kivel fog aludni, h ne legyen belőle természeti katasztrófa.
- mért még csak 10 perce vagyunk itt?! - nézett körbe Jeff.
- meglátszik. - vigyorodott el Pierre.
- oké, igaz. - bólogatott Seb. Mivel minden a feje tetején volt, a szőnyegek összegyűrve a cuccaik szétdobálva, egy függöny leszaggatva, az ágyak összegyűrve.
- DE nem tört össze semmi. - david.
- még az a szerencse, bár nagyiméknak van eszük, kevés törékeny dolgot, hoznak fel ide, meg olyat, amit féltenek. mert néha mi is elemünkbe voltunk Kyle-val.
- oké, és hogy döntesz? - kérdezte Chuck.
- ha David és Jeff együtt vannak, az katasztrófa... - gondolkodtam el. - Illetve, ha Jeff és Chuck együtt, az még nagyobb.
- oké értjük. - Seb. - gyere, babám, te leszel velem. - karolta át Jeff-et.
- rendicsek! - cuppogott neki Jeff.
- igen, ez jó összeállítás. - nevetett Pierre.
- ooooh, szerencséd, h agyrázkódásod van, mert most megölnélek. - Jeff.
- csak semmi civakodás Pie, mert te is alhatsz ám a srácokkal. - mosolyodtam el, mert tudtam, h erre ugrani fog.
- most mért?! - nézett rám, csalódott, kislányos szemekkel.
- ez az én házam is.
- oké, meg se szólalok.
- egyértelmű a felosztás. - mondta Chuck. - nekem kell ezzel a metroszexuálissal lennem. - lökte vállba játékosan David-et.
- Mi az, hogy metroszexuális???!!! - háborodott föl kislányosan Dav.
- olyan, mint te! - nevetett Seb. Mire David elkezdte őket megint kergetni.
- hagyjuk rájuk. - röhögte el magát Pierre, majd lementünk cigizni. - a magasság változástól biztos valami elpattant bennük.
- lehet. - nevettem. Majd csináltam magunknak alkohol mentes koktélt, a nagyimék mindig tartanak itthon, koktélhoz való piát, meg mindent.